A középkori Magyarország síremlékeinek katalógusa régi adóssága a magyar tudományosságnak. Ipolyi Arnold első, 1863-ban megjelent, programadó szobrászati és síremlékművészeti összefoglalására egy évszázadon keresztül egyetlen „válasz” érkezett: Vernei-Kronberger Emil „Magyar középkori síremlékek” című doktori disszertációja 1939-ben. Ez a csekélyebb terjedelmű mű azonban inkább csak a kérdéskör bevezető tanulmányának volt tekinthető, amely mögül az emlékek részletes bemutatása igencsak hiányzott.
Jelen katalógus feldolgozó munkájának kezdetei még a 20. század harmadik negyedének nagyszabású, művészettörténeti korpuszprogramjához kapcsolódtak. Ebben a programban kivételes szerepet játszott Radocsay Dénes a középkori falképek, táblaképek, faszobrok, címereslevelek katalógusaival. Ő az 1960-as években megkezdte az anyaggyűjtést a középkori országterület sírköveinek korpuszához is. Két külföldön megjelent tanulmánya – egyik a budapesti emlékanyag előzetes első áttekintése – utalt a munka előrehaladására. A budai anyagon kívül a mai országhatáron belüli terület, illetve a Felvidék (Kárpátaljával) katalógusának gépelt, kézírásos bejegyzésekkel utóbb bővített kézirata került elő a hagyatékából; Erdély, a Délvidék és Burgenland sírköveiről a kézirat nem készült el.
Radocsay Dénes sajnálatosan korai halálát (1974) követően a katalóguskéziratok Entz Gézához kerültek, aki azokat Tóth Sándorra bízta, utalva arra, hogy az 1960-as években ő volt szinte az egyetlen művészettörténész, aki középkori síremlékművészeti kérdésről – a veszprémi kőfaragványok feldolgozása kapcsán – értekezett. Az Árpád-házi Szent Margit síremlékének Tóth Sándor irányította egyetemi szakdolgozat, illetve doktori értekezés keretében történt vizsgálatát követően természetes folytatásnak tűnt számomra a fehér foltnak számító terület kutatása. Időben egybeesett ezzel, hogy Varga Lívia művészettörténész kollégám is új témát keresett, és érdeklődése a síremlékművészet felé fordult. Tóth Sándor kettőnknek adta át a Radocsay-kéziratot, amelyet a folytatás jogával együtt a tervet felkaroló és támogató Mojzer Miklós számunkra megszerzett. Az ő kezdeményezésére, Marosi Ernő javaslatára felkértük a munkacsoportban való részvételre Engel Pál történészt – a haláláig töretlen együttműködés igen gyümölcsözőnek bizonyult.
A Varga Líviával 1979-ben kezdődött közös munka során az első néhány évben belefogtunk a szakirodalom áttekintésébe, a sírkövek bibliográfiájának kiegészítésébe, több vidéki, szlovákiai és erdélyi tanulmányutat szerveztünk, és 1979–1980-ban feldolgoztuk a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött emlékanyagot. 1981-től megkezdtük első eredményeink közzétételét is. A szerkesztő Marosi Ernő felkérésére bekapcsolódtunk a művészettörténeti kézikönyv gótikus kötetének már korábban megkezdődött munkálataiba, a mű tagolásának megfelelően négy fejezetben összefoglalva az 1300 és 1470 közötti magyarországi síremlékművészet alakulását. A megelőző munka rövidségét tekintve bátor tett volt, megnyugvásunkra szolgálhat azonban, hogy az általunk felvázolt összképet az azóta végzett gyűjtőmunka és feldolgozás ugyan árnyalta, de nem változtatta meg jelentősen. Varga Lívia 1985-ben Torontóba költözött, így az 1987. évi budapesti Zsigmond-kiállításon bemutatott, jelentős síremlékanyaggal kapcsolatos feladatokban már nem tudott részt venni. A kézikönyvekbe írott fejezeteinkre alapozva azonban elkészítettük a teljes magyarországi középkor síremlékművészetét bemutató, gazdagon illusztrált, angol nyelvű tanulmányunkat. Varga Líviát – bár élete utolsó éveiben már hosszabb időszakokat töltött Magyarországon – korai halála (2011) megakadályozta, hogy a sírkőkatalógus munkálataiba érdemben visszakapcsolódhasson, a katalógustételek szövegeinek megfogalmazásában, az anyag lezárásában, a kiadás előkészítésében nem tudott részt venni.
A katalógus bevezető fejezeteinek eredetileg szánt dolgozat – egy 2009-ben elkészült, terjedelmes akadémiai doktori disszertáció – már régóta elérhető a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárának internetes platformján.
A lassan öt évtizede folyó gyűjtő- és elemző munka eredményeinek kiadása Weisz Boglárka történésznek, az MTA BTK „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport vezetőjének köszönhető. Az első kettős kötet az ábécérendbe sorolt emlékek Abasártól Bugacig terjedő részét öleli fel – a benne foglalt Budapest síremlékei önmagukban is a teljes gyűjtés közel harmadát teszik ki.
Lővei Pál